Korábban már írtunk arról, milyen nagyszerű forrásanyagok segítségével dolgozhatunk, ha pedagógusként (vagy szülőként) történetekkel bővítjük a gyerekek természettel kapcsolatos ismereteit.
Az élővilág kapcsolata a mesékkel magától értetődő, hiszen – különösen a népmesékben – gyakran bukkan fel szereplőként (állatok, varázslatos növények) vagy helyszínként (erdő, mező, tenger stb.).
A természethez való kapcsolódás a testi-lelki egészség alapja, ezért fontos, hogy a gyerekeket rávezessük erre az életmódra.
Azzal is számolnunk kell azonban, hogy a kicsik jó része nagyvárosban él, tehát számukra a világmindenség felfedezésének elsődleges színtere ez lesz, nekünk pedig fontos feladatunk segíteni őket, hogy a város mielőbb barátságos, ismerős tereppé váljon számukra, ahol otthonosan mozoghatnak. És miért ne választanánk ebben a folyamatban is segítségül a meséket?
Bár a nagyvárosi környezet látszólag nem „otthona” a meséknek, Zalka Csenge Virág Nagyvárosi népmesék[1] című kötete rácáfol erre. A szerző az előszóban úgy nyilatkozik, ebbe a kötetbe kifejezetten olyan népmeséket válogatott, amelyek a nagyvárosban élő gyerekek számára mindennapi, felismerhető dolgokhoz kötődnek. A könyv két nagy fejezetre bomlik: az elsőben városi növényekről és állatokról olvashatunk, a másikban pedig az emberi környezetről.
A korábban felmerült kétségeket hamar eloszlatja, amikor felfedezzük, hogy valóban olyan
jól ismert élőlények bukkannak fel az első részben – a szarkától a pókon, a galambon és a gesztenyefán át egészen a muskátliig –, amelyek városi életünk megszokott társai,
melyekkel naponta találkozhatunk jártunkban-keltünkben, ennél azonban még izgalmasabb megállapítani, hogy az élőlényeken kívül az ember alkotta környezethez is kapcsolhatók régi történetek. Ki gondolná, hogy mesék által meg lehet ismerkedni olyan tárgyakkal, mint a hinta, a kockakő vagy a villámhárító? Zalka Csenge végtelen természetességgel kapcsolja össze az archaikus szövegeket a modern témákkal, így a könyv egyszerre tűnik unikálisnak és hétköznapinak. Tökéletes párosítás ahhoz, hogy felkeltsük a gyerekek érdeklődését.
A pedagógiai munkát nagyban segíti, hogy – a korábbi Zalka-kötetekhez hasonló módon – itt is minden meséhez jár rövid magyarázó szöveg. Ezek ismertetik, hogy milyen szerepet játszanak, illetve milyen koncepció mentén kerültek az adott élőlényről, tárgyról szóló történetek a kötetbe, olykor pedig magának a szövegnek a hátteréről is megtudunk néhány izgalmas részletet. A kis felvezető szövegek könnyen érthetőek a gyerekek számára is, így segítenek, hogy felhívjuk a figyelmüket, a mesék milyen szervesen kapcsolódnak mindennapi életünkhöz.
Nem csupán ismeretterjesztő funkciójuk van, hanem rávilágítanak arra a tényre, hogy a népmesék nem valami rég letűnt kor lenyomatai, hanem élő, ma is hasznos tudás hordozói.
Éppen annyira szólnak a ma emberéhez, mint annak idején az ősidők közösségeiben. Ezzel a szerző validálja a mesék szórakoztató funkcióján túl az ismeretátadó célt is.
A Nagyvárosi népmesék könyvtárgyként is kimagasló színvonalú.
Orosz Annabella visszafogott színvilágú, kifejező, humoros illusztrációi elegendő teret hagynak a képzelet kibontakozásának, közben felkeltve az igényt arra, hogy élőben is tekintsük meg az ábrákon látottakat.
Segítségükkel könnyen fókuszálhatjuk a gyerekek figyelmét a mesékre.
A könyv mérete, súlya ideális ahhoz, hogy kézbe kapjuk, vagy betegyük a hátizsákba, és ezzel együtt induljunk városi sétára. Éljünk is ezzel a lehetőséggel, és kerekedjünk fel a gyerekekkel együtt!
A történetmesélés pedagógiai módszertana magában hordozza az interaktivitás és a gyakorlati tudásátadás lehetőségét, s bár a mesélés úgy is hatásos, ha felolvassuk a történeteket, a népmesék esetében érdemes megtanulni a mesék tartalmát és élőszóval mesélni. Az effajta mesélés nem csupán az improvizáció lehetőségét és az „itt és most” varázsát nyújtja, de praktikus is, mert a várost járva mesélhetünk úgy, hogy fél szemünket a csoporton tartjuk, közben megcsodálva a városi gerléket, varjakat, szimatolva az utcai ládákba ültetett muskátlik illatát, elfújva a pitypang bóbitáját vagy meglökve a hintát a téren – azaz tapasztalati úton is megismerkedhetünk a minket körülvevő világgal, így kerekítve komplex foglalkozássá egy mesemondó alkalmat.
Azok az ismeretek, amelyeket ilyen sokoldalú módon szereznek meg a gyerekek, mélyebben bevésődnek, és aktív tudássá válnak.
Éljünk a lehetőséggel!
Ha pedig már a könyvben található történeteknek köszönhetően elég tapasztalatot szereztünk a külvilágról, megfordíthatjuk az irányt: ezúttal ne a külső világot fedezzük fel, hanem saját belső világunkat, azaz a képzelőerőnket dolgoztassuk meg!
Dániel András Mindenki mászkál[2] című könyve, amelynek mind a szövege, mind az illusztrációi az ő munkáját dicsérik, éppúgy remek alapot ad egy városfókuszú foglalkozáshoz, mint a Zalka-kötet, ám ezúttal más köntösben.
A kötet képeskönyv, a hangsúly az illusztráción van, a szöveg pedig csak kísérője a képeknek. Ez az arány más, mint amit az oktatásban megszoktunk (például a Nemzeti alaptanterv egyértelműen szöveghangsúlyos könyveket ír elő tananyagként), talán épp ezért hajlamosak vagyunk idegenkedni a képeskönyvektől, de szeretnénk példát mutatni arra, milyen remekül használhatók ezek a kötetek is a pedagógiai munkában.
A Mindenki mászkál című könyv egy vallomással kezdődik: „Vannak napok, amikor nincsen semmi máshoz kedvem, csak behunyni a szemem, és úgy nézni a járókelőket.” – Ezzel a mondattal az elbeszélő ki is vezeti az olvasót egy forgalmas nagyváros utcájára, vicces, bizarr figurákkal, azaz képzeletbeli járókelőkkel, hogy aztán ez legyen valamennyi oldalpár fókuszában: az utcán nyüzsgő tömeg.
A mozgalmas képeket kísérő egy-két mondatos leíró szöveg is az utca népére irányítja a figyelmet: a külsejükre, a hangulatukra, cselekedeteikre, megmozgatva a fantáziánkat, hogy a látottakat a képzeletünkben kiegészítsük.
A képeken elszórtan megjelenő, egy-egy figurához tartozó szövegbuborékban olvasható mondat pedig továbblendít a történetalkotás irányába: vajon mi lehet a mögöttük álló történet? – merül fel a kérdés.
Innen már csak egy lépés, hogy foglalkozást építsünk a könyv szereplői köré, s a gyerekekkel közösen kitalálva adjuk meg a választ a kérdésre.
Mindenki kiválaszthatja a számára izgalmas figurát, felruházva ilyen-olyan tulajdonságokkal, szuperképességekkel – akár teljes életutat is írhat a karakternek: Hol lakhat? Mit szeret? Mit utál? Van-e családja? Mi a foglalkozása? Hová tart éppen, vagy honnan jön? – számtalan kérdés, amely megválaszolásra vár. Ezután életre kelthetjük, sőt össze is kapcsolhatjuk a szereplőket minijelenetek, párbeszédek, szituációs játékok formájában. Ha pedig kreatív zenei feladatokkal (pl. ébredező város, városi csúcsforgalom, metrószerelvény stb. hangjának utánzása) is színesítjük az összefűzött jeleneteket, máris kész egy rögtönzött kis osztályszíndarab, melyet kiegészíthetünk vizuáliskultúra-feladatokkal is (várostervezés, színhelyek megtervezése, szereplők családjának lerajzolása stb.).
Így valóban komplex foglalkozással kínálhatjuk meg a gyerekeket.
A könyv efféle feldolgozása elősegíti a gyerekek fantáziájának fejlődését: beszélgetés indulhat a minket körülvevő (nem csak a mesekönyvbeli) világ sokszínűségéről és arról, hogy mi mindenben különböznek az emberek, miben vagyunk egyformák, s ez hogyan teszi egyedivé, lenyűgözővé a világunkat – s így a foglalkozás fókuszába a tolerancia, az elfogadás kerül.
Ugyanígy, a közös történetek kialakítása bármilyen irányba elviheti az óra témáját: családi élet, kapcsolódás egy közösséghez, túlterheltség – csak rajtunk múlik, mi köré építünk foglalkozást.
A könyv által inspirált játékok száma is szinte végtelen: a három alapszínben játszó vonalrajzok számtalan részletet rejtenek, hosszú ideig lehet böngészni, továbbgondolni, színesíteni a kialakult történeteket. (A könyvben is felbukkan az interaktivitás, mikor a szerző arra szólít fel, hogy a könyv végén található tárgyakról találja ki a befogadó, melyik szereplőé lehetnek.) Nagy vonzereje még a kötetnek a rajzok humora, melyek megalapozzák a foglalkozás hangulatát. A vidám, felszabadult légkörben szerzett tudás könnyedén épül be a gyerekek ismeretei közé, még akkor is, ha komoly, érzékeny témát érint.
Nyúljunk hát bátran eszközként a könyvekhez és a történetekhez: hatékonyabbá teszik a pedagógiai munkát.
Csörgei Andrea
[1] Zalka Csenge Virág. Nagyvárosi népmesék. Illusztrálta: Orosz Annabella. Móra Könyvkiadó, 2023. 112.
[2] Dániel András. Mindenki mászkál. Pagony Kiadó, 2023. 24.