Vissza
  • 2023.07.04
  • Nagygéci Kovács József

Vakációs olvasmányok – Körkérdés I.

Bajzáth Máriát Nagygéci Kovács József kérdezte.

A nyári szünet a pihenésé, és mi lehet pihentetőbb a nyugodt, elmélyült olvasásnál? De a vakáció a jövő tanévi „kötelezők” elolvasásának ideje is, egy-egy jó könyvvel előkészülhetünk az őszre. Interjúalanyainkat arra kértük, idézzék fel nyári olvasmányélményeiket, és ajánljanak olvasnivalót a pihenőknek és a készülődőknek egyaránt.

Van-e meghatározó nyári olvasmányélménye, és ha igen, melyik kötet(ek)hez kapcsolódik?

Két átolvasott nyár is örök emlék. Az első az a nyár, mikor a nővérem megengedte, hogy elolvassam a csíkos könyveit. Kilencéves voltam, fékezhetetlenül eleven és kalandvágyó. Neki kellett rám vigyáznia, és hogy nyugta legyen tőlem, odaadta Szabó Magdától az Abigélt, Kertész Erzsébettől pedig a Szamóca-lányokat, a Csipkebolt Brüsszelbent és a Vilma doktorasszonyt. Nagylánynak éreztem magam, és nagyon büszke voltam rá, hogy már nem csak pöttyös könyveket olvashatok.

Bajzáth Mária Rejtő Kertész Tonke-01

A másik emlékezetes nyáron a kisebbik fiammal voltam várandós. Előtte sosem olvastam Rejtő Jenőt, de akkor végigolvastam és végigröhögtem a Rejtő-összest. Párhuzamosan, egy tanulmány miatt rengeteg orosz népmesét is el kellett olvasnom. A tanulmány végül nem született meg, és azóta sem olvastam Rejtőt, de a fiamat Ivánnak hívják…

Bajzáth Mária Rejtő Kertész Tonke-02

Az iskolák általában kijelölik, hogy a következő tanév előtt mit volna fontos elolvasniuk a diákoknak. Melyik klasszikus és melyik kortárs gyerek- vagy ifjúsági könyvvel egészítené ki a „kötelező” könyvek listáját?

Kortársként egy réges-régi történetet ajánlok, abból az időből, amikor még éltek lovagok, azért, hogy örökké éljenek. Tonke Dragt Levél a királynak című, több mint húsz nyelvre lefordított regényét kihagyhatatlannak tartom, tízéves kortól mindenkinek el kellene olvasnia. (ITT írtunk róla korábban) Lebilincselő beavatás ez a könyv bátorságról, hűségről, becsületről, barátságról, látszatról és valóságról. A főhős, Tiuri útja olyan kérdéseket vet fel kérdezés és moralizálás nélkül, amelyeket mindannyiunknak érdemes újra és újra megválaszolnunk. Lovaggá üssenek, vagy cselekedjek lovaghoz méltóan? Beteljesítem a küldetésem, vagy nehézség esetén feladom? A látszatnak hiszek, vagy utánajárok a dolgoknak? A kedvenc mondatom a könyvből:

„Csak azt jegyezzétek meg, hogy azért, mert a gonosz ellen harcoltok, még nem vagytok mindjárt jók!”

Bajzáth Mária Rejtő Kertész Tonke-01

Szerb Antal a gyermekkönyv Shakespeare-jének nevezte Mark Twaint, és én mélyen egyetértek vele. Olyan témákról írt százötven évvel ezelőtt, amiről most is csak kevesen mernek, és még kevesebben tudnak. A Koldus és királyfi felejthetetlen, örök klasszikus, különleges lehetőséget teremt a világok közötti átjárásra. A királyfi és a koldus ruhacseréje szerepcserét és nézőpontváltást hoz nemcsak a hősök, hanem az olvasó életébe is. A nincstelenek és éhezők kilátástalan nyomorúságába került királyfinak és a gazdag álszentek, képmutatók életével ismerkedő koldusfiúnak egyaránt tanulnia kell az egyik legfontosabb igazságot: a ruha, a cím, a rang, a külsőségek jót és gonoszt egyformán takarnak, nem lehet külsőségek alapján ítélni.

Bajzáth Mária Rejtő Kertész Tonke Twain-01
Olvasni szinte bárhol és bármikor lehet – vajon milyen az ideális nyári olvasóidő és -hely?

Nekem két fa közé kifeszített függőágy az ideális hely. Szeretem, ahogy a könyv lapjaira árnyékot vetnek a falevelek, és szeretek bárányfelhőket bodorítva, lassan ringatózva gondolkozni, nevetni vagy sírni azon, amit épp olvasok.

Mennyi könyv vár önnél nyári elolvasásra, van-e köztük gyerek- vagy ifjúsági könyv, és ha igen, melyik az, vagy melyek azok?

Rengeteg könyv vár, néha úgy érzem megszámolni sem tudom, nemhogy elolvasni. Van közöttük bőven ifjúsági is, a fiam folyamatosan ajánlja nekem a jobbnál jobbakat. Szenvedélyes olvasó, és most lett a versek felé is igazán nyitott. Két verseskötetet is lerakott az asztalomra, tele felkiáltójeles könyvjelzőkkel. Az egyik az Így él Petőfi!, a másik a Viszek egy szívet. Ezeket biztosan elolvasom.

Nagygéci Kovács József