A nyílvessző nemcsak ölni képes: irányt is mutathat. Nemcsak piktogram egy középületben, de egy titkos társaság szimbóluma is. Üzenet hordozója is lehet, célba juttathat egy papírra írt verset, melyből kiderül: „négy nyíl várja, hogy viharrá dagadjon a könnyek árja”. Robert Louis Stevenson 135 éve megjelent történelmi regényében minden benne van, ami megmozgathatja a kiskamaszok áradó fantáziáját.
Nagy csatajelenetek, lovagok, álruhák, fa gyökerei közt kialakított búvóhely, harc a tengeren, az erdő mélyén. Megismerhetünk egy férfiruhába öltözött lányt, lovaggá ütött kamasz fiút, szóval úgy érik egymást a kalandok, ahogy a csatákban röpködnek a nyílvesszők. Már a cím – A fekete nyíl – is azt sugallja, hogy talán valami ponyvával van dolgunk, miközben Stevenson regénye tele van lírai futamokkal, remek tájleírásokkal, bonyolult lelki rajzolatokkal. Nem véletlen, hogy az írónak olyan rajongói voltak, mint Kipling, Nabokov és Hemingway.
És nemcsak a társadalomkritikai kommentárjai miatt szerette a művelt Nyugat, hanem a csatajelenetek közé ékelt meghökkentő lélektani drámái okán is, amelyek könnyen zavarba hozhatják a kalandregények olvasóit.
Ott van például az a jelenet, mikor a könyv főhősét, Richard Sheltont, azaz Dicket szerelmének, Joannának a legjobb barátnője, Alicia megpróbálja magához édesgetni, kiemelve azt, hogy miután Dick megölte a gyámját, köteles feleségül venni, vagyis gondoskodni róla. A legkülönösebb az, ahogy Stevenson játszik velünk, mert talán egy pillanatra elhisszük, hogy Dicket sikerül elcsábítani… A habozó fiú nem azt mondja, hogy a szerelmét, Joannát választja, hanem hogy visszavonul egy rendházba, és szerzetes lesz… De amikor ellenáll a bűbájnak, Alicia is stratégiát vált, és azt mondja: az egész csak tréfa, afféle próbatétel volt. Stevenson nemcsak a csábítás bonyolult mibenlétét mutatja meg, hanem Alicia karakterének az eszelősségét is.
„Nevezzen Aliciának… Elég jó barátok vagyunk ahhoz, hogy a keresztnevemen szólítson, nem?... Nézzen meg jól, és mondja meg őszintén: szép vagyok vagy csúnya?... Szebb, mint Joanna?... És akadhat férfi, aki szívesen elvenne feleségül? […] kárpótlással tartozik nekem, Sir Richard. Megölte Risingham lordot, vagy legalábbis hozzájárult az elpusztításához. Kedves, szeretett nagybátyám volt, azonkívül az eltartóm is, az egyetlen ember a világon, akire támaszkodhattam. Így csak méltányos, ha azt követelem, hogy vegyen el feleségül! Mit szól ehhez, oroszlánkergető? Megfosztott az otthonomtól, nyújtson helyette új otthont, érti? Ami Joannát illeti, ne aggódjék miatta. Sokan pályáznak a kezére, s egyik gazdagabb, mint a másik. Tehát? Lesz lagzi, vagy nem lesz?”
A fekete nyíl – bár tucatnyi filmes adaptációját ismerjük – közel sem olyan népszerű, mint A kincses sziget, a térképes kincskereső regények archetípusa, ugyanakkor lélektanilag izgalmasabb helyzeteket vázol, kezdve azzal, hogy a főhős a szeretett nevelőapja ellen fordul. Aztán ott a nyápicnak tűnő, érzékeny John Matcham karaktere, akiről az olvasó már a történet kezdetén is tudja, hogy lány, de Stevensonnal, illetve Dickkel együtt betartja a játékszabályokat, és hagyja, hogy kibontakozzon a genderszempontból is izgalmas helyzet: az érzékeny férfi szerepének újradefiniálása a csatatéren.
Az olvasó a feminin vonásokkal rendelkező, érzelmes és „gyenge fiú” – valójában Joanna – mellé áll, ahogy a szintén érzelmes Dick is. A könyv – amelyet Szecskó Tamásnak a Delfin könyvekből jól ismert mozgalmas rajzai illusztrálnak – abból a szempontból sem tipikus, hogy hőseink többször szenvednek kudarcot. Először akkor, amikor nem sikerül a hajólopással egybekötött támadásuk, másodszor pedig amikor Dick a nevelőapját kergeti, és bár megmenti Joannát, nem veszi észre, hogy csapdát állítottak neki. A szereplők jellemének összetettsége, a karakterek lélektani dimenziója valahol A kincses sziget és Stevenson másik fő műve, a gótikus lélektani regény egyik kulcsműve, A Dr. Jekyll és Mr. Hyde közötti teret foglalja el. Ugyanakkor
tele van kalandregényes fordulattal, csatákkal, városostromokkal, átöltözésekkel, ármánnyal és szerelemmel, így az olvasó elsősorban közös örökségünket, a kalandregényt látja a kötetben, nem pedig a lélektani drámát.
A fordulatos, nem egy esetben brutális jelenetekkel teli romantikus történelmi kalandregény a XV. századi Angliában, a rózsák háborújának is nevezett zűrzavaros években játszódik, mikor a fiatal szereplők nem is a szülőkkel laknak, hanem a gyámjaikkal, mert a szülők nem élték túl a polgárháborús időszakot. Azon sem lepődünk meg, hogy Dick úgy kerül közebb a történet elején fiúnak öltözött Joannához, hogy fejbe lövi a mocsárba süllyedt lovát.
„Megfeszítette íján a húrt, és a biztos kézzel kilőtt nyíl keresztülfúrta a szürke ló fejét.”
A történet elején olvasható vers lajstromozza, hogy ki az a négy népnyúzó, akit a Fekete nyíl nevű „titkos szervezet” meg fog ölni. Ez a bosszú társadalmi szintje. Ehhez kapcsolódik Dick pálfordulása után a személyes bosszú, mikor a kamasz fiú a gyámja ellen fordul, aki fondorlatos módon megölte az apját.
A könyv folyamatos menekülés és hajsza, amelyben egyetlen nyugalmas hely egy erdő közepén a félig kidőlt bükkfa alatti titkos hely, a Rókalyuk, ahol bor, meleg takaró várta Kószát és barátját, Dicket.
„Félig kidőlt bükkfa volt; valami régi nagy vihar alaposan megtépázta, de a földből kitépni nem bírta. Kósza ennek a rokkantan is hatalmas fának a gyökerei alatt ásta meg pazar odúját, melyet szerényen Rókalyuknak nevezett. Tetőgerendául a vastag gyökerek szolgáltak, a padlót és a falakat a jóságos anyaföld alkotta. Akármilyen kezdetleges és kényelmetlen volt is, a sarokban álló tűzhely és mellette egy nagy vasalt tölgyfa láda első szempillantásra elárulta, hogy nem erdei vadállat, hanem ember búvóhelye. Amikor Kósza meggyújtotta a jó előre elkészített száraz gallyakat, és a tűz pattogni kezdett, az ember szívét nemcsak a jó meleg vidította fel, hanem a védett otthon érzete is.”
Ez a hely már szinte előlegezi Dick vágyát, azt, hogy otthonra, családra leljen, mert ő valójában nem harctéri győzelmet akar, nem a csataterek sátraiban akar megpihenni, hanem saját házában, és a dicsőség számára nem a győzelmi mámor artikulálatlan üvöltése, hanem a gyermekei kacagása. Persze fűti a bosszú is, ugyanakkor hiába remek harcos, hiába kap lovagi címet, mégsem képes gyámját, apja gyilkosát, Sir Danielt saját kezével megölni. A kapzsi férfi sorsát a Fekete nyíl próféciája teljesíti be.
A könyv befejezése a mesék színpompás fináléit idézi, amikor Dick úgy érezte, hogy „a világ egyetlen óriási rózsakert”, ahol „zavartalan boldogság vár rá”, ami különösen nagy dolog lehetett a Yorkok és Lancasterek véres polgárháborúja idején.
Poós Zoltán
Robert Louis Stevenson: A fekete nyíl
Fordító: Szinnai Tivadar
Móra Könyvkiadó, 1979
220 oldal