Kevés olyan, a rendszerváltás előtti igazi kamaszregényünk van, amely a gyerekkorból a tinédzserkorba forduló finom átmenetről szól, mikor fél lábbal a régi játékok között látjuk a felső tagozatos gyerekeket, a másik lábuk pedig már a felnőttvilág ingatag talaján áll. Kende Sándor Lusta Emmi és az Indián című kötete épp ezt az áttűnést mutatja meg.
1979 egyik sikerkönyve volt Kende Sándor balatoni életképeket felvillantó ifjúsági regénye, amely legalább annyit árul el a kamaszok világáról, mint magáról a korról. A regény terébe begördül egy ócska Citroën, amelyhez alkatrészt – ahogy a kocsi tulajdonosa mondja – csak egy világgal arrább lehet kapni. Ez az eggyel arrább lévő világ a vágyott Nyugat, melynek fétistárgyait a könyv kérlelhetetlenül sorolja… A Citroënen kívül van itt Volvo, Mercedes, Bentley, ördögien piros Bugatti, és még Alfa Romeo is, igaz, utóbbinak megéneklésére már a hatvanas években is engedélyt kapott Majláth Jenő, bár a dal nevelő célzattal hozzáteszi: lásd be, nékünk nem való!
A kötet ugyan a hetvenes évek végén jelent meg, itt mégis inkább Kende korábbi élményei, tapasztalatai összegződnek,
ilyen például a társbérletszerű nyaraló is, ahol két család feszül egymásnak. A negyvenéves nagyáruházi szolgálat után nyugdíjba vonult Kelen Kelemen, a neje, Ágota néni és egy szem unokájuk, Piróka a térfél egyik oldalán. A másik oldalon ott van dr. Mikola Ervin belgyógyász és idegszakorvos a lányával, Emmivel, akinek egyetlen tulajdonságát ismerjük meg: azt, hogy lusta. „Olyan lusta, hogy annak is elmegy a kedve, aki ránéz!” Emminek nincs valódi személyisége, de a többi szereplőnek sem árnyalt a karaktere, Indiánról is inkább csak annyi tudható, hogy ő a vezér, szeret kirándulni és fényképezni, de mivel a könyvnek nem tartoznak a vállalásai közé a színes jellemrajzok, talán nem olyan nagy baj. Inkább azon hökkenünk meg, hogy milyen természetes a szülői fegyelmezés brutalitása. Amikor Indián megkérdezi Emmit, megverte-e valaha az apja, ezt válaszolja: „Egyszer, nagyon. De akkor egy motorlánccal vágott rám…”
Ezen persze meghökkenünk.
Tudjuk, hogy a hatvanas-hetvenes években sok családnál került elő a nadrágszíj, és szerencsére ez a radikális nevelési módszer már nem divat,
de a motorlánc… nos, bizonyára még a háború előtt is kegyetlen büntetésnek számított.
Feltűnik a kötetben Nagynagy Károly, az író, költő, dalénekes, akinek cserkészjelvénye (!) van, és hercegnek is hívják, ahogy Budapest vagabund művész hősét, Baksa Soós Jánost, azaz Január Herceget is, de viselkedésében volt valami, ami Dixit, a honi avantgarde udvari bolondját is megidézte. Nagynagy Károly az írásait kiszögelte a templom falára vagy a strandbejáró előtti távíróoszlopra, olykor a resti ártáblája alá.
Kende felvillantotta a kamaszok problémáit, de nem fejtette ki őket, számos motívum maradt a levegőben, sok szál pedig elvarratlanul, miközben az olvasók kíváncsiak lennének például arra, hol van Emmi anyja, mert a család nélküle jött nyaralni. Az Indiánnal folytatott beszélgetésből kiderül, hogy a szülők nincsenek együtt, de mást nem tudunk meg a mozaikcsalád hátteréről.
„– És az anyukád? Ő miért nem jön ide soha? Furcsa, hogy eddig még egyszer se kérdezte meg. Még furcsább, hogy miért pont most.
– Nem jön – rántja föl Emmi a vállát, nem tehet mást. Ha egyszer így van, akkor így van.”
Lusta Emmi nyári élményei valójában nem állnak össze regénnyé, a mikrotörténetekben nincsenek dramaturgiai csomópontok, a könyvet csak Indián Toldiból vett idézetei, illetve a könyv örök motívuma, a Citroën állandó szerelése tartják össze.
Olyan az egész, mint egy teleregény, felvillanó, képeslapszerű beszámolókkal, a könyvnek mégis van lendülete, sodrása, miközben nem történik semmi felkavaró,
a kis nyaralók életét két „házi mókus” és a nekik épített mókuspalota kavarta fel; a mókusok olyan erős motívumai a könyvnek, hogy Zsoldos Vera emlékezetes címlapján is láthatjuk őket.
„Móki Egyet és Móki Kettőt, mielőtt abban a méltatlan kalitkában, a kibírhatatlan rabságban egészen megvadulnának és összetörnék magukat. Palota! – Ahogy föltárul a kapuja, először alig meri a két szegény megközelíteni: bizalmatlanul, elsőre el se hiszik, hogy mekkora öröm vár rájuk.”
Aztán képbe kerül egy teknős, és egy sikló is, de a dolog nem lép túl a kisállat-simogatás izgalmán. Mégsem maradunk igazi kaland nélkül, ami olyan erővel jelenik meg, mint valami termelési regény jelenete. Egyszer csak a Josó kombájnján ülő dr. Mikolát, Emmi édesapját értesítik, hogy a faluban Majoroséknál kisbaba lesz, a feleség vajúdik, a falusi orvos pedig átment Tihanyba, és nincs más doktor a környéken, csak Mikola bácsi…
„Látványnak valóban szokatlan: kombájnnal még nem vágtatott itt vajúdó asszonyhoz egyetlen orvos se. Dologidőben egyébként sem igen merészkednek ezek a sárkányok a csöndes házak közé: nem valószínű hát, hogy naponta esne meg az ilyesmi errefelé vagy bárhol a világon.”
Nos, ez egy filmszerű jelenet, a regényből azonban még az ifjúsági filmek aranykorában sem lett mozi, mert a történetnek nincs vektora, csak ahogy a nyári történetekkel lenni szokott, véget ért a nyaralás, hűvösebbek lettek a reggelek, és bizony a nyolcadikosok középiskolába mennek, ki ide, ki oda. Nemcsak a nyár repül el, hanem lezárul egy korszak. Ez azonban nem történet, csak annak a nyári árnyéka, nem épült meg a viszony Emmi és Indián között, csupán a kötet legvégén tudjuk meg, hogy Indiánnak nem közömbös a lány, mert az autójuk ülésére csempészte a legendás tolldíszét, mint afféle ajándékot, plusz írt egy Toldi-idézetet is:
„S mint bezárt paripa, mely fölött az ól ég,
Szíve a mellében akkép hánykolódék.”
A könyvet néha mégis belengi a finom erotika, például mikor az álmából ébredő Indián fölé magasodik a kamasz Piróka, de az is csak egy afféle zárvány, életkép. Mégsem ez jelenti a legnagyobb izgalmat, hanem a fényképezőgép motívuma. Érthetetlen ugyanis, hogy a nyugati autómárkákkal teli könyv miért nem bírt el még egy nyugati márkát, a fényképező nevét… Az 1979-es kiadásban egy Zorkij fényképező veszett el, a későbbi, a rendszerváltás után megjelent verzióban már egy nyugatnémet Praktica. Mindegy, a lényeg a mára már kissé megsárgult képzeletbeli fényképeken látható, egy bizonyos balatoni nyaralásról.
Poós Zoltán
Kende Sándor: Lusta Emmi és az Indián
Móra Könyvkiadó, Delfin sorozat
1979-es kiadás
180 oldal
11 Ft